Gondolatok Dorisiától

-In medias res-
Nemrég kibújtak a bölcsességfogaim.
Még régebben említette a szájsebész, hogy ki kell majd műteni, még mielőtt kinőnek, mert rosszul vannak elhelyezkedve az állkapcsomban.
Mikor legutóbb voltam fogszabályozáson, közölte a doktornő, hogy ki kell szedessem, mert szét tolná a felső fogsorom, és ha műár ide, s tova 3 éve szabályozzuk, nem lenne örvendetes, ha ez bekövetkezne.
Szóval ez azt jelenti, hogy újabb műtét vár rám.
Nem tudom eldönteni, hogy menjek SZTK-ba, ahol kockázatos, hogy szakszerűen látnak el vagy sem, vagy pedig menjek el a szájsebészhez aki az eddigi műtéteket végezte, viszont akkor megint fizetni kell...
És ami a vicces, az az, hogy már megint November környékén. Ez kezd valami morbid hagyománnyá válni.

A suliban minden rendben alakul, nagyjából sikerül boldogulni az elmélettel és a gyakorlattal is.
Tegnap meg ma pékségben voltunk a leveles vonalon, ma csináltam tejes kifli tételt. Egész jó lett apróbb hibákkal.
Izgatottan várom a  cukrászatot, hogy milyen feladatok várnak rám.

Sikerült jól lezárni a tanévet szép bizonyítvánnyal (második legjobb tanulmányi eredmény az osztályban), s elvégezni a nyári gyakorlatot.
Nagyon sokat tanultam a Príma Pékektől, szerintem sose lenne belőlem pék, ha nem lettem volna ott velük fél évig.
Az elválás tőlük okozott egy kis megkönnyebbülést, de hiányoznak, meg az ottani általuk teremtett légkör.

Ez lesz a végzős év, vár rám a  szakmai vizsga.
Nagyon izgulok, néha félek is miatta, mert nem lesz könnyű. Lesz elméleti (írásbeli és szóbeli) valamint gyakorlati vizsga is, nagyon összetett, rengeteget kell majd készülni, erős lélekjelenlét kell.

Mozgalmasan kezdődött a tanév, rögtön az első héten mehettünk is gyakorlatra.
Ugyan az maradt a csapatom és a pék oktatóm is.
Az elő nap vele voltunk a leveles vonalon.
Lezajlott a termelés, ez után pedig elbeszélgetett velünk a vizsgáról, felvilágosított annak menetéről.
Leírtuk a tavalyi végzősök tételsorát, és mi is ebből fogunk készülni a vizsgára.
Úgy néz ki, hogy egy nap kivesz 2-3 embert a termelésből, kiadja nekik a feladatot, nekik ki kell számolniuk, majd elkezdeni a tétel teljesítését.

Cukrászaton egy másik oktatót kapott a csapatom, mégpedig Lajosbát.
Nagyon örülök neki, tavaly írtam is róla, hogy mennyire jó a tanítási módszere és most sem csalódtam benne.
Múlt héten csütörtökön gyümölcstortát kellett csinálnom, jól sikerült. Pénteken pedig mindenki svájci kiflit csinált, örültem ezeknek a feladatoknak, mert még egyikhez se volt szerencsém.

Ez után elméleti héten megismerkedtünk az új tanárokkal és tantárgyaikkal, a bizonyos Élelmiszer ipari műveletek és folyamatokat is más tanítja így kicsivel több esélyt látok a sikeres versenyre és vizsgára, mint tavaly.

Hétfőn kezdődött el a tételezés. Várt a tanárnő önként jelentkezőkre, de nem akadt, így végül sorsot húztunk, és 2 lányra került a sor. Fehér kenyér tételt kaptak.
Nagyon féltem ettől a tételezéstől, így hálát adtam, hogy nem az én nevem állt a cetlin amit a tanárnő kihúzott, viszont látva a két lányt dolgozni megjött hozzá a bátorságom, így másnap be is vállaltam.
Nekem is fehér kenyeret kellett csinálnom.
8db 1kg-os hosszút, 6db 0,5kg-os kereket és 6db 0,5 kg-os hosszút.
Először is ki kellett számolnom, hogy mennyi nyersanyagra lesz szükségem, mert az anyagnorma azt adja meg, hogy 100db termék elkészítéséhez mennyi kell, én meg most csak 20db-ot csináltam.
Ezután kimértem a lisztet, sót, élesztőt, kovászpótlót, adalékanyagot és vizet egy jó nagy dagasztócsészébe, majd bedagasztottam a tésztát. A tészta készítés után kitettem a táblára, és hagytam pihenni 20percig. Utána feladtam, vagyis kimértem a megfelelő tömegűre a tészta darabokat, majd megformáztam őket, s betoltam keleszteni.
Itt érzem, hogy milyen szerencse, hogy a príma Pékekkel dolgoztam, mert különben nem tudnék kenyeret formázni még ennyire sem, mivel a suliban soha nem voltunk a kenyér vonalon a tavalyi év során.
Kelesztés után a tanárnő és a diáktársaim segítségével bevetettük a kenyereket a kemencébe.
Sülés után pedig egy diáktársam kiszedte őket a kemencéből péklapáttal, és egy kocsira tette. Megvártuk, hogy valamennyire kihűljön és lemértük.
Nagyjából megfelelő lett a súlyuk. Sajnos csak közepes osztályzatot ért, amit viszont nem írt be az oktató, tekintve, hogy ez az első tételezés és akadt némi probléma a termék készítése közben, ami nem az én hibám volt.
Szerdától voltunk cukrászaton.
Nagyon sok torta rendelés volt, a tanár úr rendes volt és megengedte, hogy mindenki válasszon.
Én szívem szerint Oroszkrém tortát akartam csinálni, így vártam és vártam, ahogy sorolja a megrendelt termékeket, és lám, a végén ott volt. Kettőt is kellett készíteni, egy 16 és egy 24 szeleteset.
Még aznap megcsináltam a  piskótát és a töltelékét, és be is töltöttem.
Csütörtökön "kikészítettem", vagyis feldíszítettem őket, nagyon szépek lettek.
Emelett kellett még csinálnom egy csoki tortát is.
Nagyon izgultam mind a három terméknél, a csokitorta díszítésére el is fáradtam, de ahhoz képest az is elég jó lett.
Ma sajtos masnit és piramis szeletet csináltunk, ez is fárasztó volt szellemileg az izgalom miatt, hogy semmit se rontsak el, de jó lett.
A gyakorlat után, mikor kijöttem az öltözőből ott ücsörgött a tanár, elköszöntem tőle, s miután haladtam vagy 8 métert utánam kiabálta, hogy ügyes voltam.

Úgy érzem sikerül hasznosan töltenem a gyakorlatok utáni időt, hisz pékségben 11-kor, cukrászaton meg legkésőbb fél 1kor végzek.
Itthon gyöngyöt fűzök, zenélek, vagy tanulgatok, készülök olyan dolgokkal, amivel elősegítem a vizsgára való felkészülést.

A mai volt az utolsó tanítási nap
Már csak a  nyári gyakorlat és bizonyítvány osztás hiányzik ahhoz, hogy magam mögött tudjam az első sütő-cukrász technikusi évet.
A nyári gyakorlat majdnem úgy néz majd ki, mint az eddigi gyakorlat a prímában, csak azzal a  különbséggel, hogy elméleti hét helyett itthon fogok vakarózni.
Igyekszem majd hasznosan tölteni az időt olvasással, kreatívkodással, zenéléssel és szabadban levéssel.

Ezen a héten néhány tantárgyból voltak még utolsó számonkérések, javító dolgozatok/feleletek, a többi órán meg unalom volt. Kártyáztunk, meg olvastam.
Szerdára behívtak minket a tanműhelybe gyakorlatra. Szét volt szedve mindenfele a csoport, két osztálytársam és én a rozskenyér táblához kerültünk.
Ezt a prímában nagyon nem szeretem, de itt kissé máshogy zajlott, meg kevesebbet kellett termelni, és ahelyett, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem tudja, rajtam kívül mindenki profi, én tanítgattam egy osztálytársamat.
Miután kész lettünk átmentünk a rétes vonalhoz segíteni a többieknek, aztán unatkoztunk gyakorlat végéig.
A tegnapi napnak nem volt sok értelme, a szakma mumus tantárgyából, műveletekből kihívtak minket egyesével és értékelte szóban a  tanárnő az évet, ezen kívül a többi órán unatkoztunk, aztán labor gyakorlat helyett elmentünk egy csoki üzembe.
Vagyis pontosabban félkész bevonó anyagokat előállító üzembe. Érdekes volt, mer láttuk hogyan termelik azt a csokoládét, amivel az iskola tanműhelyében dolgozunk, valamint a fondán készítését is láttuk
A fondán egy cukor készítmény, ezt is bevonásra használják, pl a mignont, puncs tortát, Eszterházy torta tetejét ezzel vonják be /díszítik.
Láttunk elég érdekes színű, pl rózsaszín, sárga és kék színű csokit is, kicsit bizarr volt.
Ma ismét gyakorlaton voltam a tanműhelybe megint a rozskenyérnél, viszont most az tette extrémmé, hogy kihívtak a suli pékboltjába, hogy segítsek eladnia  dolgokat.
Ilyen olyan zsömléket, brióst és a korábban általunk készített rozsos/rozskenyereket kellett eladni. Baromi jó volt.

Ezen a héten nem unatkoztam.
Elméleti hét volt. Írtunk dogákat, több tantárgyból eldőlt, hogy hogy leszünk lezárva év végén, reményeim szerint tartom ugyan azt a szintet, mint félévkor.
Szakmai gépek tantárgyból kellett csinálni egy házi dolgozatot ahol kiemelte a tanár úr a munkámat a többi közül, mert olyan jól sikerült, és a cukrász technológia tanár is meg van elégedve a teljesítményemmel.
Láttam a Trónok Harca sorozat első évadát és most elkezdtem olvasni a könyvet és nagyon jó.
Sokkal részletesebb, olyan dolgok vannak benne, a szereplők gondolatai, amit a sorozatba nem lehetett bele tenni.

Csütörtökön labor gyakorlat helyett elmentünk abba az üzembe, ahol a Douwe Egberts kávékat (Karaván, Omnia, Plama, stb) a Picwick és a Sir Morton teákat gyártják.
Nagyon érdekes volt, a kávénál láttuk, hogy lesz a nyers zöld kávészemből a becsomagolt raklapra gyűjtőcsomagolásba helyezett kész termék.
Megnéztük a pörkölést, a darálás kimaradt, aztán a csomagolást.
A Teáknál pedig láttuk, hogy egyetlen gép hogy csinálja meg a teafűből a becsomagolt teás dobozt.
Elképesztő gyorsasággal, 24000 db/óra teljesítménnyel gyártja a filtereket.
először beadagolja a filter tasakba a teafüvet, aztán ezt összeforrasztja, ráteszi a cérnát, majd a papír fogókát, utána becsomagolja ezt a pici borítékba, végül összegyűjt 24db ilyet és beteszi a dobozba.
A doboz megy tovább, kerül rá celofán csomagolás, majd 12 doboz kerül egy gyűjtőcsomagolásba, erre kerül egy címke, utána pedig mehet a raklapra.
Elképesztő :)

Pénteken úgy nézett ki, hogy be kellett mennünk 6-ra a a tanműhelybe gyakorlatra, mejd fel kellett menni az elméleti órákra.
sosem volt még ilyen de jó volt.
A leveles vonalon voltunk megint, csináltam valami lenmagos burgonyás pogácsát majdnem egyedül, mert a dagasztáshoz is én mértem ki az anyagot, aztán én hajtogattam bele a margarint, a tanárnő csinálta rá a szimpla és dupla hajtást, s végül én nyújtottam ki, csináltam rá rovátkolást, majd kiszaggattam és egy osztálytársam lemezre helyezte.
Eközben jött egy csoport, akik köpenyben vagy fehér pólóban voltak, velük volt a higiéniai felelős tanárnő, aki idegenvezetést tartott nekik és miközben dolgoztam nézték, és mondta a tanárnő, hogy mit miért csinálok. Megtisztelő volt :)

Tegnap este voltam koncerten. Pontosabban kettőn.
Elképesztő, hogy két általam igencsak kedvelt banda koncertezett ugyan ott egymás után.
Egyik a Dressed in Black volt. Kb december óta hallgatom a zenéjüket, de csak Május 10-én jutottam el először a koncertre, így ez már a 2. volt.
Fantasztikus a zenéjük instrumentális és szöveg szempontjából is, fantasztikus hangja van az énekesnek. Állati jó őket élőben látni és együtt tombolni a zenéjükre.
Utána odajött hozzánk az énekes és a billentyűs és megköszönte, hogy ott vagyunk, nagyon megtisztelő volt. Én meg gratuláltam, mert tényleg jó bulit csináltak, és beszélgettem vele egy volt zenekar tagról, akit ismerek, és nem értettem, hogy ő régen mit keresett a bandában, vagyis most hogy-hogy nincs ott és választ kaptam rá.
A másik zenekar az Aeternum.
Az ő létezésükről 2010 tavaszán vettem tudomást, majd abban az évben Decemberben mentem a koncertjükre.
Egy srác ismerősöm zenekara. Ő már sajnos nincs benne a bandába, viszont a tavalyi 4 koncerten amin részt vettem megszerettem azt a zenét.
Majdnem egy éve feloszlottak. Sokat filóztam azon ennyire kár értük és szörnyű, hogy a közönség aki imádja őket és a zenéjüket többé nem hallhatja/láthatja őket úgy és hatalmas meglepetésként ért, mikor láttam, hogy lesz koncert. És végül tényleg nagyon jó volt, szóval kitomboltam magam így a finomárus hét előtt.

 A mai nap 2 okból sem akármilyen.

Egyrészt ma egy éve írtam meg itt az első bejegyzésem, másrészt 1 hónapja vagyok együtt a barátommal ^^

Ezen a héten a kenyérnél voltam. Szokás szerint féltem egy kicsit, de sokkal kevésbé, mint ezelőtt bármikor.
És nem is olyan rossz, mint amire számítottam. Most a műszakomban volt 6 pasas meg én.
Egy idő után kiakasztó a hímsoviniszta és ízléstelen perverz szövegeléseiket hallgatni, de van, hogy jól elpoénkodok velük, pl mikor szokás szerint azon vitáznak kivel menjek moziba, ki fog velem zuhanyozni és egyebek :D
Alapból mindig várom, hogy legyek túl a gyakorlati héten, de mélyen belegondoltam, hogy ha ennek nyáron vége lesz, ahogy ismerem magam nagyon fog hiányozni és szomorú leszek.
Ezért csütörtökön már nem azzal a gondolattal mentem be, hogy " ki kell bírni valahogy azt a 7 órát", hanem megpróbáltam élvezni a munkát, hisz azt csinálom, amit szeretek, nehogy már ezt gyűlölködve kelljen tenni.
Hétfőn és szerdán voltak az üzemben forgatni.
Máskor mindig leblokkolok, ha olyan személy nézi, hogy dolgozok, akinek nem vagyok hozzászokva a jelenlétéhez, de érdekes mód most nem zavart a kamera.
A hét legvégén pénteken nem a nagyfőnök, hanem az egyik műszakvezető srác osztályzott le. Meg volt csinálva a táblázat, amiben vezetem, hogy melyik nap mennyit dolgoztam, milyen termékeket csináltunk, stb. És a srác ahelyett, hogy szimplán beírt volna jegyet meg aláírást, írt egy kis szöveget: "maximálisan meg vagyunk elégedve a munkájával, pontos, szorgalmas, figyelmes". És ez mellett egy 5-ös díszelgett.
Nagyon büszke vagyok, mert eddig akárhogy igyekeztem, csak 4-est kaptam, de végre meghozta gyümölcsét a küzdelem :)

Múlt héten szombaton voltam a Anti Fitness Club lemezbemutató koncertjén.
Régóta vártam már, igaz voltak pillanatok, amikor elbizonytalanodtam, hogy menjek-e vagy ne, amit utólag meg is bántam, mert hatalmas élmény volt.
Fantasztikus az új albumuk. Az összes dalnak van fontos mondanivalója, a zene is állati, főleg, hogy szimfonikus elemeket is tettek bele.
Van kb 4 olyan számuk, aminél vissza kell fogjam magam, nehogy könnyezni kezdjek, mert iszonyúan szívhez szóló és megható.
Az egyik ilyen a halálról szól. Viszont mégis megnyugtató hangulata van, rímekbe foglalja azt, hogy mit él át az, aki úgy hal meg, hogy nem fél a haláltól. Kicsit úgy tűnhet, mintha öngyilkosságról lenne szó, de 2 sor azt tükrözi, hogy erről szó sincs.
Elmondhatom, hogy ez a zenekar a leges legfontosabb számomra mind közül, amit ismerek.
Nagyon sok fantázia van a zenéjükben, a klipjeikben és a egész image-ükben, sok a szimbolikus utalás, és számomra nagyon fontos a kreativitás ilyen formában való kibontakoztatása.

 Igen, már csak ennyi gyakorlati hetet kell kibírni, és nyugtom lesz egy időre.
Ma finomárun voltam, nem volt nehéz, csak elfáradtam.

Mások meg érettségiznek.
Érdekes érzés visszaemlékezni tavaly ilyenkorra, mikor én is csináltam.
Félelmetes volt és izgalmas. De jó érzés volt túl lenni rajta, büszkeséggel töltött el.
Reggelente korán felébredtem és kicsit neteztem, ekkor beszélgettem egy ismerősömmel, aki szintén tavaly érettségizett és minden reggel átbeszéltük, hogy kinek hogy ment az előző napi megmérettetés, ki melyik feladatot választotta már ahol lehetett. Nagyon hangulatos volt.
Időnként fura érzés, hogy jé, hát nekem van már érettségim. De hát nem hiába :) 
 

 Nekem lett róla némi fogalmam :)
Mégpedig úgy, hogy az osztályommal voltunk a BUSZESZ üzemben.
Ez az üzem ecetgyártással , üdítő- és energiaital gyártással és ásványvíz palackozással foglalkozik.
Láttunk hatalmas tartályokat, amiben épp ecetet fermentáltak, láttuk, hogy hogy töltik meg az ásványvizes palackot, és láttunk hatalmas mennyiségű energiaitalt.
Azon röhögcséltünk, hogy ez úgy néz ki, mint a Tesco Gazdaságos. Hát nem csak úgy nézett ki, hanem az is volt :D
Pedig ez egy neves cég, ők csinálják a Chef márkájú ecetet, amit mindenki használ otthon.
Anyukám mesélte, hogy a nagynéném egy ideig az üzemnek dolgozott bérszámfejtőként, így még valami érdekes van ebben az üzemben.

Sokat gondolkoztam mihez kezdjek ezzel a suli problémával.
Arra jutottam, hogy összeszedem magam, erős leszek és végigcsinálom ezt az évet, hogy büszke lehessek magamra, meg más is az legyen.
Persze most is rettegek a jövőhéttől, mert egyszerűen nem akarom csinálni, de muszáj.
Kicsit kiborított, hogy tegnap nem láthattam a barátaimat, mert ők erőt adtak volna, hogy kibírjam, de most így úgy érzem semmi sem tud megnyugtatni.
De végül is csak 5 napot kell kibírni, aztán 4 napos hétvége. Péntek délután röhögve tekintek majd vissza, és utána megint 3 hét nyugi. Már amennyire lehet annak nevezni.
 

 Őszintén félek.
A munkahelyről mondta az egyik kolléga, hogy a főnök be van rám rágva, amiért nem mentem be tegnap dolgozni. Lehet, hogy ebből komolyabb baj is lesz, és ez megijeszt.
Komolyan gondolkozom azon, hogy ott kell hagyjam az iskolát, mert nem bírom.
Ha elméleti hét van azt azért nem, mert napi 8 órákat kell bent ülni, sokszor 3-4 dolgozatot kell írni minden áldott nap, fárasztó szellemileg és fizikailag is, ezért úgy élem meg azokat a heteket, hogy "legyen már vége"
ha jön a gyakorlati hét az csak még rosszabb. A kenyereknél gyűlölök lenni, mert nem tudom még mindig megcsinálni a virgolást meg a kenyér kialakítást tökéletesen, így végig kínlódom azt a 7 órát, amíg bent kell lennem. 
Ez után jön megint egy "legyek már túl rajta elméleti hét", ezt követően pedig a finomáru, amit fizikailag nem visel el a szervezetem.
Már említettem, hogy zombiként jövök haza, fáj mindenem, a hátam, a lábam, amivel most probléma is van, így azt azért nem tudom elviselni.
Ezért gyakorlatilag csak a hétvége az, amikor egy kicsit meg tudok nyugodni és pihenhetek gond nélkül egy keveset.
Jól tudom, hogy rengeteg felnőtt ember így éli az élet, hogy utálja amit csinál és nap,mint nap gyűlölködve megy be dolgozni, viszont gondoljunk abba bele, hogy ez nekem még csak az iskola, és még ebben a 1,5 évben lehetne egy kis nyugalmam. De nincs.

És azért érzem most romokban heverni az életem, mert hagyján ez az iskola dolog, de emellett itthon is mindig van valami feszültség, tök jó érzés a pokolból úgy hazaérkezni, hogy itt is vár a patália.
Néhány mentsvár közül lenne egy dolog a szerelem. De ez sem adatik meg, mert akit szeretek, vele nem nagyon sikerül egyről a kettőre jutni, mert a céljaink ellenkeznek egymást illetően ellenkeznek a másikéval. Nagyon kiborító.

Így aki még  tartja bennem a lelket az az Édesanyám és a barátaim.
Már csak ők maradtak, akikben meg tudok bízni és remélem, hogy nem fognak csalódást okozni.

Majdnem minden nap van valami ami okot ad arra, hogy sírva fakadjak, és jól tudom, hogy leginkább rajtam múlik, hogy visszafogom-e a könnyeimet vagy sem, de attól, hogy visszatartom, még semmilyen probléma nem oldódik meg. Úgy gondolom ez nem normális dolog így felnőtt fejjel...

 

 Voltam én már Lucza, Dócza, Góczán, sőt még Mozart is, de most Gracza lettem angol órán.
A csapatban egy srácot Gracza Dávidnak hívnak, gondoltam is év elején mikor meghallottam, hogy lesz ebből pár félreértés, de ez volt az első :) jót nevettünk rajta a tanárral.

Volt egy kis sikerélményem műveletek órán. Mondjuk mindig van, mert régebben rettegtem, hogy mi lesz, mert a szakmában ez a mumus tantárgy, de nekem meglepően jól megy.
Szóval volt valami számolgatás, vagyis képletekkel való babrálás, összefüggést kellett keresni a kinematikai és dinamikai viszkozitás között (nű=éta/ró), bekiabáltam 60x, aztán mondta a tanár, hogy "jól van Kata, tudom, hogy neked ez már unalmas, de a többieknek is meg kell tanulni". Ez úgy hangzott, mintha valami stéber lennék :P

Még egy pozitív élmény az, hogy a kedvenc teázómban, a Siriusban ismét felfedeztem a régi kedvenc teámat, amit úgy szerettem, hogy egyszer, talán 2x is hoztam haza belőle kimérve.
Abban a teázóban, amit azóta bezártak, az ottani fantázia neve "Kaname szenvedélye" volt, itt pedig Feketeerdő tea.
Meggyes rooibos teáról van szó. A feketeerdőhöz szerintem semmi köze, de nagyon jó volt megint azt az ízt érezni.

Szombaton úgy terveztük a barátnőmmel, hogy marcipánból készítünk hímes tojást.
Nagyon várom, kíváncsi leszek miket hozunk össze, és remélem azt is, hogy lesz kinek odaadni ^^

 Vége a 3. gyakorlatos hétnek a Prímában.
Érdekesen alakult a hét, mert elvileg a kenyereknél kellett volna lennem, de kedden, csütörtökön és pénteken áthívtak a finom árura, mert kellett a segítség.
A kenyereknél most is kínlódtam kicsit a virgolással, meg a kenyér forma kialakító műveletén, de azért fejlődök.
Megismertem egy emberkét, akihez eddig nem volt szerencsém, ő a kemencéknél szokott leni, viszont volt, hogy odajött segíteni a táblához.
Mondjuk mindenki az, de ő is nagyon szimpatikus nekem, s ez kölcsönös, mert ilyet beszól nekem szerdán, hogy "na gyere apához". Ez olyan megnyugtató és családias légkört teremt. Mondjuk amúgy is van ott családi hangulat, mivel van ott 2 Gabi is, egy Jani és egy Rozi, így nevek szempontjából olyan, mintha a szüleimmel és a testvéremmel dolgoznék :D
Mikor a finom árun voltam és jöttek a kenyeresek át csinálni a kiflit, többen is megjegyezték, hogy "na mi van, megcsalsz minket?" Ezek szerint vagy csak szimplán jó fejek, vagy mégiscsak ér valamit a munkám.
Azóta már szinte mindenkitől azt hallom, mikor szólít, hogy Csillagom, Tündérem, Szépségem, stb... Egyrészt kicsit morbid mert az ember ezt max a szüleitől és a párjától várná, így fura, hogy boldog-boldogtalan így szólít, de mégis olyan megtisztelő és kedves dolog.

Maga a munka nagyon fárasztó amúgy, egész nap állni kell, szaladgálni, cipelni... 
Viszont úgy érzem jót tesz az állóképességemnek, a türelmemnek és sok másnak is, pl anyunak mutattam, hogy néz ki a karom és a vállam, ha befeszítem és a reakció egy "uramatyám" volt :P
Annyi gond van csak, hogy nagyon fáj nap végére a hátam, meg éjjelente begörcsöl a lábam, ami igen kellemetlen, és hát azért van jobb dolgom is, mint folyton magnéziumot szedegetni, de úgy látszik kénytelen leszek.

Próbálok eljutni a háziorvoshoz, hogy kérjek beutalót, aztán időpontot ortopédiára, de akárhányszor odamegyek, ott ücsörög 50000 vénember és képtelen lennék kivárni, mire sorra kerülök.
Perig csak egy nyamvadt beutaló kéne...

Múlt hétvégén voltam a barátaimmal egy goth találkozón.
Kicsit féltem tőle, hogy rossz lesz, le fog minket nézni a sok sznob goth emberke, de semmi ilyesmiről nem volt szó, nagyon rendesek voltak.
Ma pedig elmegyünk a régi törzshelyünkre, a Bástyába. Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz.

 

 Viccesen indult a mai napom. Be kellett menni a suliba gyakorlatra, hogy lejöjjön pár óra a nyári gyaksziból.
Nagyban zötyögtem a trolin, és arra lettem figyelmes, hogy a körmeim feketék... Ez úgy máskor normális lenne, csakhogy most gyakorlatra mentem, ott meg kihajítanak festett körmökkel, így rohantam haza lemosni.
Azt hittem az lesz, hogy jól elkésve beérek, az öltözős némber is lecsesz, meg a tanár is mondja "Az isten áldjon meg életem".
De nagyon nagy mázlim volt, mert egész hamar beértem, nem a némber volt  az öltözőben felügyelni, hanem a másik néni, és a pék tanár helyett is egy bácsi volt, akinek különösen örültem.
Nagyon jó fej és rendes ember, én most ügyes voltam nála, de ha valaki valamit elrontott, akkor higgadtan, úgy mondta el a helyes technikát, mintha értelmes emberekkel beszélne, nem üvöltözött és nem káromkodott. 
Később egy ilyet is beszólt egy nehezebb feladatra, hogy "na jöjjön és csinálja valami értelmiségi, mondjuk Kata". Nagyon jólesett ez az elismerés, végre valaki aki nem azt érezteti, hogy selejt vagyok, és ettől a gondolattól is sokkal jobban megy a munka.

Talán mindenkinek feltűnt már, hogy sajnos elég sűrűn más emberrel vagyok együtt.
Ennek az oka bonyolult és összetett, viszont egy valamit már többektől hallottam. 
Mégpedig azt, hogy kapcsolat- vagyis pontosabban Szerelem függő volnék.
Hülyén hangzik, de talán van benne valami.
Hiszen nem tudok egyedül lenni. Csak akkor látom értelmét az életemnek, ha van valakit szeretnem, úgy felkelni reggelente, hogy "juj de jó ma/holnap/x időpontban láthatom őt, ugyanezzel a gondolattal lepihenni aludni, s az Ő gondolatával átvészelni a nehezebb napokat, a problémákat... Csak így jó.
Persze van, mikor egyedül is megvagyok, de mégis érzek magamban egy űrt, egy ürességet, s tudom, hogy mi, vagyis pontosabban Ki töltené ezt ki.
Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy még kicsivel több, mint egy éve láttam plakáton a "Mindennapi Pszichológia" című magazin egyik számát, amin a címlap cikk a 'Szerelem függőség'. Már akkor is megakadt rajta a szemem, amikor láttam, de akkor nem tartottam annyira fontosnak, hogy meg is vegyem.
Most már viszont érdekelne. Nagyon is.
Így megpróbáltam utána járni, hogy megszerezzem, vaterán nem jártam sikerrel, az ismerőseimnek nincs meg sajnos.
Viszont meglepetésemre egy jó barátom ma hozzám vágott egy cd-t, nem árulta el mi van rajta, mondta, hogy majd meglátom.
Hazajöttem, megnéztem, és a Pszichológia magazin számai voltak rajta pdf formátumban.
Sajnos az a szám, ami nekem kéne pont nincs rajta, de is nagyon örülök neki, mert elkezdtem olvasgatni és rengeteg hasznos dolgot olvastam, és hát így nem fogok unatkozni az elkövetkezendő napokban :)

 Túl vagyok a Finomárus héten is.
Lelkileg könnyebb, fizikailag viszont talán nehezebb volt, mint a kenyereknél.
Gyakorlat után izomlázam volt, sőt még van is.
Hétfőn megpucoltam kb 40kg virslit hot-doghoz, préseltem vagy 100kg margarint, meg ácsorogtam, s dolgoztam a gépek mellett. Nagyon nagy mennyiségekről van szó, sokszor gyors becsléssel, több ezer terméket számolok.
Itt is zaklattak a fiúk az indiszkrét kérdéseikkel, volt aki le is taperolt, kapott is egy nagy fülest miatta. Viszont az nagyon hangulatos volt, hogy az egyik srác sokat énekelgetett, nagyon kellemes hangja van, jobb volt úgy dolgozni.Kicsit úgy érzem, hogy nem biztos, hogy bírnám ezt hosszú távon. Lehet, hogy csak a kezdet nehéz, de nagyon elfáradtam, úgy jöttem haza, mint egy zombi és kb használhatatlan voltam és nagyon fájt a hátam.. Pedig nem is tudok még olyan intenzitással dolgozni mint a többiek,, és csak 7 órát vagyok ahhoz képest, hogy ők 8-12-t.
Megpróbálok eljutni orthopédiára és megérdeklődöm, hogy ezzel a háttal egyáltalán csinálhatom-e ezt. Ha azt mondják nem, akkor van ötletem, hogy hogyan tovább.
Amúgy úgy történik a termelés, hogy előállítják a leveles tésztát, az a gépsorra kerül, ott elkészül a termék, lemezekre helyezik, majd bekerül a sokkolóba (-40°C-os helyiség), majd onnan kiszedik, leborogatják a lemezekről, 30-asával elcsomagolják, majd címkézik, és továbbítják.

Voltam ma sétálni egyet, út közben bementem az ikeába nasizni meg teázni és kifele menet találkoztam két kedves ismerőssel, akikkel régen együtt dolgoztam és nagyon jót beszélgettünk és nevetgéltünk, öröm volt újra látni őket, kizökkentettek a mélabúságból.

Most pedig jön a hosszú hétvége, kíváncsi vagyok mit tartogat számomra.

-In medias res-
A Hercegem meghozta döntését kettőnket illetően, mégpedig úgy határozott, hogy a párkapcsolatunknak legyen vége.
Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy nagyon fáj, rengeteg elhullatott könnybe, kétségbeesett, rossz gondolatba került, mire sikerült kicsit megnyugodnom.
Végülis sokak segítsége által hellyel-közzel sikerült megértenem őt, csak elfogadni nehéz.
Hála az égnek továbbra is mellettem áll, nem hagy csak úgy faképnél, mint eb a sz@rát, így ez megkönnyíti a dolgom.
Vasárnap mondta ki a végítéletet, s tegnap találkoztunk.
Egyrészt iszonyat furcsa volt, hogy már nem viszonyulhatok úgy hozzá mint eddig, nem csókolhatom meg csak úgy spontán, viszont mégis megnyugtatott, hogy ott van mellettem és számíthatok rá. Azt is mondta, hogy számára is kissé furcsa volt így már nem párként egymás mellet lenni, s azt is, hogy mennyivel megkönnyítené a helyzetet, ha tudná, mi okozza a gondot. 
De az érzéseinek nem parancsolhat az ember.
Igazából néha el is gondolkozom azon, hogy bár nagyon is törekszem rá, de nem avgyok túlzottan szeretetre méltó, és csodálkoztam, hogy mégis velem van, de mint kiderült, jogos volt ez a gondolat.
S bár sok alapja nincs az általa mondottakat magamban felidézve, így nem is hiszem, hogy sor kerülne rá, mégis él bennem egy halvány reménysugár, miszerint a lelke, s szíve mégis úgy dönt, mellettem a helye.

Minimum 10 éve, de talán több ideje megkeseríti az életem a Herpes simplex vírus, ami azt jelenti, hogy bizonyos időközönként (mostanság havonta) kijön rajtam, az ajkaimon.
Oka véleményem szerint az állandó idegeskedés, mert a személyi higiéniámban nincs hiányosság, étel meg nem okozhatja, mert alig eszek.
Legutóbb közvetlen egymás után kettő is volt, s most meg egyszerre kettő.
Úgy érzem, ez már nem normális dolog, így ellátogattam egy bőrgyógyászhoz.
Mosolyogtam egyet, mert a vezetékneve megegyezik édesanyám leánykori nevével.
Nagyon kedves volt, elmondtam mi baj, fel is írt egy gyógyszert, amit 5 napig napi 5x kell beszednem.
Hálistennek nem volt annyira horribilis összeg, amibe került, így ki tudtam váltani, holnap elkezdem szedni, s várom a megváltást.
Szóval, ha valaki szenved ugyan ettől a betegségtől, ajánlom, hogy egyrészt próbáljon meg kicsivel nyugodtabb életet élni, s bátran látogasson el bőrgyógyászhoz.

Mint ahogy a tészta virgolás (gömbölyítés) sem, és az sem, hogy az ember igazán beleszeressen a másikba.
Egyik téma baljósabb,  mint a másik.
Kezdeném a gyakorlattal.
4:50-es kelés, 1,5 órás utazással indulnak a reggelek. 7-14-ig tart a gyakorlat.
Ezen a héten a kenyereknél vagyok. Iszonyat sok féle kenyeret csinálunk, meg kiflit, zsömlét és kalácsot.
Mindez még nem hangzik oly rosszul, viszont koránt sem ilyen egyszerű.
A suliban gyakorlaton tudtam virgolni, de itt közölték, hogy hülyeség az, amit csinálok, és teljesen máshogy kell. Igazuk van, mert közülük mindenki úgy csinálja és hatékonyak vele, hisz egy nap legalább 1000 tésztát kell felvirgolni. Hétfőn először nagyon nem ment, sem ez, sem a kenyér formálása. 
Kétségbeesetten jöttem haza, este sírógörcsöt kaptam, amiből végül Anyuék nagy nehezen megvigasztaltak.
Másnap félve mentem be, de végül nem volt annyira rossz, mint amire számítottam, s tegnap már egész jól éreztem magam odabent.
A társaim nagyon aranyosak és segítőkészek, odafigyelnek rám, és türelmesek, ha kell 100x is megmutatják, hogyan kell csinálni.
Van kb 6 fiú (férfi) és egy nő. A fiúk fantáziáját megmozgatta, hogy ott vagyok, mert egyikőjükkel össze akarnak boronálni poénból, s végül már én is adom alájuk a lovat és jókat nevetünk. Sokszor "babám"-nak vagy "szépségem"-nek szólít egyikőjük.
Kicsit furcsa érzés ezt hallani, mert a Hercegem szólít így.

Na igen. Mint mondtam, nem garantált, hogy egyik pillanatról a másikra beleszeressen az ember akárkibe úgy igazán.
A rémálmaim most valóra váltak, mégpedig úgy, hogy miután a Hercegem mostanában került és kissé közömbösen viselkedett velem, megkérdeztem mi baja, s a válasz hallatán majdnem leborultam a székről. Azt mondta, hogy bár szeret, de ez az érzés részéről koránt sem Szerelem. 
Mióta együtt vagyunk, kb napi szinten eszembe jut a gondolat, hogy mi van, ha holnap bemondja nálam az unalmast, mert megelégeli a személyiségemmel járó viszontagságokat, vagy szimplán rám un. És épp azért ért a dolog hideg zuhanyként, mert mikor ezen járt az eszem, mindent számításba vettem, csak ezt nem.
Abszolút úgy tűnt, mintha maximálisan viszonozná az érzéseimet. Ez tettekben, szavakban, érintésekben és szinte mindenben tükröződött. Viszont a látszat csal.
Megbíztam benne, de hiába. Mindennek a kezdetén abszolút 0 bizalommal viszonyultam felé elővigyázatosságból, mikor már pár hete együtt voltunk, akkor is nehezemre esett bízni benne, viszont mivel kért is rá, hogy igyekezzek, meg én is ezt éreztem tisztességesnek, hát elkezdtem felépíteni a bizalmat irányába, sikerült már majdhogynem vakon.
De ez az egész most romba dől. Fogalmam sincs, hogy mi következik ez után, vajon mit mond majd, inkább folytassuk az életünket külön utakon, vagy talán tartsunk ki egymás mellett, hátha kialakul benne az a mély érzelem, ami most hiányzik? Nem tudhatom.

Rettegek a gondolattól, hogy ha ez így folytatódik, egyedül fogom leélni az életem.
Most erre lehet mondani, hogy úristen, még fiatal vagyok, de tekintve, hogy eddig senki nem bírt megmaradni mellettem és én sem más mellett pár hónapnál tovább, nem túl jók a kilátások.
Komolyan az van, hogy akit én tudok feltétel nélkül szeretni az engem nem, ha meg valaki engem szeret nagyon, és meg azt vagyok képtelen viszonozni.
 

Mindennek ellenére ahogy egy jó barátom tanácsolta, próbálok emelt fővel tekinteni a jövőre, akárhogy is alakuljon most.

 Egy mozgalmas hetet tudhatok magam mögött.

Sikerült megint szörnyűséget álmodnom.
Kicsit kiborító, mert amúgy úgy érzem, hogy kezd helyre állni az életem, így ez tükröződhetne az álmaimon is.
De ami a vicces, hogy van benne valami misztikus dolog.
Másodszor álmodom azt, hogy a Hercegem elhagy, s mindezt egy sms-ben intézi el, és legutóbb is pontosan a hónapfordulónk előtt álmodtam ugyan ezt.
Elég durva, hogy volt már ilyen, hogy sms-ben mondták be nálam az unalmast, de volt már, h msn-en, meg facebook-on is. Szóval bármily hülyén hangzik, ez lehetséges. Viszont most egy tisztességes emberhez van szerencsém, így ha arra kerülne a sor, hogy nélkülem élné tovább az életét, normális körülmények között adná a tudtomra, mert egy ilyen tény alapból iszonyúan tud fájni, szóval lenne benne annyi szolidaritás, hogy megtisztel azzal, hogy ne ilyen semmirekellő megoldást válasszon.
No de kár is erről beszélni, mert- remélem nem vagyok ezzel egyedül- most úgy érzem, hogy teljesen harmonikus a kapcsolatunk.

A sulit illetően alakul egy nagyon izgalmas dolog.
Egyik sütő technológia órán a tanár kérdezte, hogy lenne-e kedve valakinek kimenni egy Príma Pék üzembe dolgozni.
Jelentkeztem én, meg egy másik csajszi, mert először azt hittem, hogy a nyári gyakorlatról van szó. Aztán kiderült, hogy nem csak arról, hanem most év közben is oda járnánk gyakorlaton.
Ennek szinte csak előnye van. Egyrészt megszabadulok a bunkó tanáraimtól, meg az elviselhetetlen diáktársaktól, másrészt belekóstolok a való életbe, hogyhogy zajlik élesben egy üzem munkája.
Ez az üzem kint van Budakalászon, ami elég félelmetesen hangzik, hisz nem a szomszédomban van, viszont az a  mázli, hogy 7-re kell bejárni, így ugyan úgy 5kor fogok felkelni, mint eddig.
Lehet, hogy tévedek, de a többi külső gyakorlatosból kiindulva úgy tudom, hogy elvileg minimális összeget kapunk majd a munkánk után, ami nagyon jól jönne, mert sokkal jobb saját keresetből ellátni az ilyen-olyan igényeimet, mint anyutól kéregetni mindenfélére. Mikor nyaranta dolgoztam, nagyon jó volt, hogy nem kellett anyagiak miatt hozzá fordulnom, hanem önállóan mindent magamnak meg tudtam valósítani.
Valamelyik nap ellátogatok arra a helyre, ahol az üzem van, hogy ne akkor tévedjek el a hajnali sötétben, amikor először megyek oda gyakorlatra, mert nem kéne az első alkalommal elkésni. Az az apró baj ezzel, hogy a térképeken még nincs feltüntetve az üzem, mivel csak nemrég épült, de a tanárnő lerajzolta nekünk, hogy hogy kell odajutni, így majd feltalálom magam.
 

Miután előző bejegyzésem oly nagy vihart kavart, volt egy olyan érzésem, hogy nem kéne folytatnom a blog írást, vagy legalábbis ki kéne vágjam azt a problémás bejegyzést, de végül úgy döntöttem nem fogom cenzúrázni saját magam, mert amit leírtam az mind igaz és jogos, akinek kétségei támadnak, ódákat zenghetek az igazamat bizonyítva elég ütős érvekkel.

Az utóbbi időben kezdem azt érezni, hogy túl fontos számomra más véleménye, még a saját kényelmemnél is fontosabb... Na meg félek az emberektől. Ha idegenekkel kerülök egy társaságba, szorongok, ha más emberek előtt kell dolgoznom leblokkolok, és nem tudom tenni a dolgom. Asszem ez így nem mehet tovább.
Az ilyen hibáimat mindig arra fogom, hogy apa és nagyszülők nőttem fel, úgy, hogy sosem volt megmondva mit hogy tegyek, hogyan viselkedjek, hogy az helyes legyen, de be kell lássam, nem lehet mindent erre fogni.
Legjobb barátnőm anya és nagyszülők nélkül nőtt fel, mégis sokkal erősebb és életrevalóbb nálam. Szóval ideje összeszednem magam.
Hisz minden fejben dől el, ahogy a Hercegem mondaná. Ő annyira laza, olyan pozitívan látja a dolgokat, az egész életet, pedig biztos vagyok benne, hogy neki is vannak problémái, mint mindenkinek... Igyekszem mellette megtanulni ezt az életfelfogást, és felhagyni azzal, hogy mindennel és mindenkivel szemben borúlátó legyek.

A suliban mióta nem írtam eltelt egy gyakorlati és egy elméleti hét. A gyakorlati hét feléről hiányoztam, mert betegeskedtem, a másik felén cukrászaton pedig megcsináltam önállóan életem első tortáját, amire büszke vagyok.
A tanulásban adódnak némi nehézségek, mert kezd mindenből egyre bonyolultabb lenni a tananyag, és pl ma is 3 tantárgyból lesznek óráim(1 géptan, 2 sütő- és 2 cukrász technológia), abból mindegyiken dolgozatot írunk. 
 

Bátyámmal végre megvettük a régóta áhított Victoria Frances puzzle-t.
Még nem sokat haladtunk vele, mert mire mindketten hazaérünk besötétedik, és villanyfénynél elég nehéz a darabkákat megkülönböztetni.

Több okom van kiakadni...
Egyrészt szörnyen megbántam a szilveszterkor történteket, és nagyon hiányzik ő, aki abszolút kizárt az életéből.
Nem tudom lenne-e értelme megmondani neki, hogy őszintén sajnálom, ami történt, és rossz nélküle. Félek az elutasítástól, mert akkor még jobban fájna, mint most, így nem merek lépni.

Másrészt, egy szemét alak, aki gyakorlatilag tönkretette a lelkem, vidáman közölte velem, hogy terhes a jelenlegi official szeretője, sőt még képet is akart mutogatni az embrióról.
Eleve szánalmas, mert az ember lassan 20 éves, se egy szakmája, se egy érettségije, és így csinált fel valakit minden felelősség nélkül. Már bocsának a kifejezésért. Az a mázlija, hogy a csaj szülei állítólag elég pénzesek, így jó körülmények közé születne a baba, szóval ez a felelőtlen alak nem fogja megszívni, amiért ezt tette. És ami még kiborítóbb, hogy nincs benne egy fikarcnyi tapintat sem. Miután egy éven át ígérgette nekem, hogy elhagyja a nálam kevésbé intelligens és kevésbé csinos nőjét, s hagyott állandó kétségek közt kínlódni, hagyva bennem a kérdést: Mi az, amitől jobb, mint én?, most képes lenne mutogatni a gyerekéről a képet. Ez komolyan azt hiszi, hogy semmilyen fájdalmat nem okozott nekem, hogy nem sírtam át éjjeleket és napokat miatta, az ámítása, a hazugságai és a szemétségei miatt.
Már milliószor megfogadtam, hogy többé nem foglalkozok vele, de eddig lehetetlennek bizonyult, mivel rengeteg közös ismerősöm van vele. Mindenesetre most is megtettem azt a lépés, hogy töröltem facebook-ról, ne is lássam, meg amúgy is minimálisra csökkent azon emberek és tényezők száma, aki és ami rá emlékeztethet, így talán sikerül egyszer és mindenkorra az életemből is kitörölni őt.
Tudom, a fő bűnök közé tartozik az, ha valaki nem hajlandó megbocsájtani, de egyszerűen kiborít a tény, hogy soha nem bűnhődik azért, amit velem és még ki tudja hány lánnyal tett.

És végül, ami megbotránkoztatott az az, hogy egy kedves szomszéd bácsi életének 62. évében elhunyt.
Hihetetlen, hogy miért mindig a kedves és jó embereknek kell meghalnia. A nagyszüleim, a volt osztálytársam, volt iskolatársam... Bezzeg a pedofil állat szomszéd, aki bántotta a barátnőmet, lassan 70 évesen éli világát. Na nem mintha a halálát kívánnám, csak igazságtalannak tűnik.

Félre téve a szörnyűségeket...
Elégedett lehetek magammal, ami a sulit illeti, ugyanis, ha jól számoltam, 4. lesz a tanulmányi átlagom az 1. félévben. Sőt, cukrászat gyakorlatból ötöst kaptam. Ez kissé röhejes ahhoz képest, hogy pár hónapja ott tartottam, hogy kiiratkozok a suliból. Mindenesetre örülök neki. Pékség gyakorlatból viszont "csak" 4-est kaptam, ami azért botránkoztat meg, mert az egyetlen fiú a csoportban, aki ügyetlen, igénytelen, és gusztustalan termékeket csinál, szintén 4-est kapott. Szóval nem azon vagyok kiakadva, hogy én miért nem lettem ötös, mert tudom, h vannak nálam is ügyesebbek, hanem, hogy miért számítok ezzel a sráccal egyenrangúnak. Na de ez legyen a legnagyobb baj.

A karácsony most rendkívül szépen telt el az előzőekhez képest. 
Három éve egyenesen katasztrófa volt, tavaly meg bátyám váratlanul életemben először nem töltötte velünk a szent estét. Nagyon furcsa volt.
Viszont idén békésen, probléma mentesen telt az ünnep. Csak apám hiányzott nagyon. Ilyenkor mindig sokkal rosszabb a tudat, hogy nincs velünk.
25-én a szokásos családi ünneplés volt, amit mindig nagyon várok.
Ilyenkor nagyon sokan össze gyűlnek, kicsik, nagyok, nagynénik nagybácsik, unokák, dédunokák, szóval nagyon hangulatos.
Szokás szerint gyújtottunk mécsest és elénekeltük közösen Nagymamáink, Nagypapánk meg mindenki a maga elhunyt szerette emlékére a Gyertyák című dalt.
Volt ott két baba, mindketten kb fél évesek. Sok sok vidám szituációt szült mindkettük jelenléte.
Érdekes belegondolni, hogy néhány bejegyzésemmel ezelőtt még csak várandós volt unokanővérem ezzel a csöppséggel, most meg már fél éves.

Ahogy szól a dal, "Különös szilveszter", én is egy ilyet éltem át.
Nem hiába neveztem keserédesnek.
Egyrészt fantasztikus élmény volt a legjobb barátaimmal és a Hercegemmel tölteni azt az alkalmat, viszont történt egy dolog, ami által egy részem a semmibe veszett.
Úgy terveztük barátaimmal, hogy idén ha a fene fenét eszik is, együtt töltjük a Szilvesztert, mivel tavaly is így szerettük volna, csak nagyon nem jött össze.
Így még jó pár héttel előtte meghirdettük egy bejegyzést, amiben az állt, hogy mindenki próbálja egy kicsit megerőltetni magát, és kitalálni valami helyet, vagy programot, ahol együtt lehetünk.
A vége az lett, hogy csak az a néhány ember tett bármit is, aki amúgy szokta szervezni az eseményeket, a találkozókat, és egyéb közös programokat, viszont a többiek ebből nem vették ki részüket, hanem csak várták, hogy előrukkoljunk a kész programmal, helyszínestül, időpontostul.
Végül mi, a szervezők megelégeltük ezt a passzív magatartást, és megbüntettük a többieket, akik nem veszik komolyan a baráti körben való szerepüket és úgymond kötelességeiket. Sajnos balul sült el.
Azt vártuk, hogy ez után érett emberek módjára megbeszélhetjük, hogy ki hol hibázott, mire kéne odafigyelnünk, hogy tényleg egy igazán összetartó csapat legyünk, de erre nem kerülhet sor, ugyanis akiket kizártunk a Szilveszteri programból vérig sértődtek és megalázva minket elmenekültek a probléma megoldása elől.
Ahogy tartja a mondás: " A jó barát a bajban ismerkszik meg".
Mivel velük ez történt, nem állíthatjuk, hogy valódi Barátaink lettek volna.
Kicsit rossz, hogy megszakadt velük a kapcsolatunk, mert mégiscsak az életem része voltak 1,5 évig. 
De jobb, hogy most derült mindez ki, és nem tartott tovább ez az egész, mint utólag kiderült ál barátság, mert később csak még rosszabb lett volna a konfliktus.

Hála az égnek csak szerdán kellett suliba menni, így ki tudtam pihenni magam a szünetben.
Aznap pékségben voltunk a rétesnél. Elég unalmas, hogy állandóan ott vagyunk, jó lenne már máshova menni.
A cukrászatról viszont pozitív élménnyel jöttem haza tegnap és ma is.
Tegnap piramis szeletet csináltunk, amit ma fejeztünk be, és jól sikerült. El is adták, amit csináltam.
Ma ismét piskótalapot és piskóta karikát kellett csinálni, ami szintén jól sikerült. 
A tanár meg is dicsért, persze csak a maga módján, nem mondott szépet, d utalást tett arra, hogy jó munkát végeztem. A gyakorlat végén volt felelés, amire a többiekkel ellentétben ötöst kaptam, és ennek nagyon örülök.
sokszor érzem úgy, hogy nem fogok tudni levizsgázni, és nem lesz meg a szakmám, viszont most jóval feljebb másztam ebből a hullámvölgyből.
 

Állati jó volt ez a gyakorlatos "hét".
Pékségben megint a rétesnél voltunk.
A 2 nap alatt kellett csinálni 1600db vagyis 160 rúd rétest. A legtöbb mákos volt, meg túrós.
Jó sokat nyújtottam, keddre izomlázam is lett tőle, de legalább megerősödök :P
Össze voltunk vonva egy másik osztállyal és nagyon hangulatos volt, munka közben beszélgettünk, meg hülyéskedünk velük.
A mai nap viccesen indult. Fél órával később keltem fel a kelleténél, így kapkodva indultam, sikeresen itthon hagytam a receptet, de hála a z égnek olyan dolgokat csináltunk, amiket már fejből tudok.
Ez piskóta tekercs, piskóta karika és mini képviselőfánk volt.
Elég kevesen voltunk, így családias volt a hangulat.
Főleg mikor reggeliztünk. Teáztunk, és Árpibá oda hozott egy zenedobozt, ami a Csendes éj c. karácsonyi dalocskát pötyögte. És akkor kezdett el odakint esni a hó, szóval tényleg baromi jópofa volt.
Rég éreztem már így, de most elmondhatom, hogy az életem minden területén boldog lehetek :)
 

Igen, rég írtam. Majdnem 1 hónapja O.o Igyekszem pótolnia  hiányosságot :)

Volt ám folytatása a BitterSweet Birthday-nek. Pillangó Kisasszony barátnőm rábeszélt, hogy ünnepeljem meg a szülinapom a barátaimmal. Nagyon jó érzés volt, hogy mindenki ott volt, aki fontos számomra, ennél nagyobb meglepetést el sem tudtam volna képzelni. Aztán jobban meglepett, hogy készültek meglepikkel, és mindenki csupa olyan dologgal, amire már régóta vágytam csak nem állt módomban megszerezni, vagy halogattam. Mindezt úgy, hogy senkinek nem mondtam el ezeket, szóval olvasnak a gondolataimban :P
Sok-sok hálával tartozom nekik azért az estéért.

2 héttel ezelőtt gyakorlaton pékségben a kifliknél voltunk.
Csináltunk kiflit, tökös rudat[nem kiröhögni =)]meg kalácsot.
Árpibá-t meg mintha kicserélték volna. Teljesen másképp viselkedett velem, mint eddig.
Tudom, hogy az azelőtti eset miatt. Nagyon helyes.
Ezen a héten is teljesen normális volt velem, persze én is nagyon igyekeztem a lehet legtöbbet kihozni magamból, és nem is rontottam el semmit.

Történt egy kisebb csoda, ami némi változást hoz az életemben.
Egy régi jó barát vissza tért, ismét beszélgetünk.
Hihetetlen nagy űrt hagyott maga után, mikor távozott az életemből kettőnkön kívül álló okok miatt, de most újra itt van. Vége a hiányérzetnek, a kétségnek, és a keserű érzésnek :)

 

Végre túlestem a műtéten.
Borzasztó volt... 
Adtak 5 érzéstelenítőt így hála az égnek most nem éreztem semmit.
Kiszedték a tejecskét, felásták a maradandót, átfúrták, ami olyan érzés volt, mintha kb az agyamat fúrnák át, olyan véget nem érőnek tűnt de próbáltam magam azzal vigasztalni, hogy nemsokára túl leszek rajta. Ez után a doki átfűzte rajta a drótot, ami fel fogja hozni a fogam. Végül összevarrták jó sok öltéssel. Először volt vagy 4-5 öltés, és elvágta a zsinórt hálát adtam, aztán beszúrta a tűt máshova, akkor is volt 3-4 öltés, ismét hálát adtam, amikor elvágta, de megint beszúrta a tűt. Ez volt az utolsó szerencsére. Végül szórt a sebre jódot, aminek az ízét még napokig éreztem és baromi undorító volt.
Még közben kínomban azzal szórakoztattam magam, mikor átfűzte a drótot, hogy "mi az isten ez, gyöngyfűző szakkör?", a varrásnál pedig: "mi ez, hímzőtanfolyam?".
Ilyet megkérdez a műtét utána  doki, hogy megyek-e ma még suliba. Hát megy a halál :D
Eleve nem akartam bemenni, de jobb is volt, mert baromi rosszul voltam utána. Nem akart elállnia  vérzés 6-7 órán keresztül, fájt is meg lázas is voltam. Kicsit rosszabbul viseltem, mint két éve. 
De már kezd meggyógyulni.

Meglepetések sora ért a héten.
Nem szoktam nagy ügyet csinálni a születésnapomból, viszont mások nem így gondolták.
Sokan felköszöntöttek aznap, akik fontosak számomra, anyukám pedig beállított egy csokor mini rózsával. Nagyon örültem neki ^^

Voltunk csütörtökön az osztályommal egy gesztenye üzemben. Nagyon érdekes volt, örülök, hogy láttam.
Mindenféle hiedelem ellenére semmi olyan undorító dolog nem kerül bele, mint amiről szokták rémisztgetni az emberek egymást, teljesen normális és higiénikus körülmények között állítják elő a gesztenyét a kemény leszüretelt magtól a becsomagolt fagyasztott gesztenyepüréig :)

Igencsak fárasztó volt egyhuzamban 3 hétig korán kelegetni... Bár ha belegondolok, hogy ha elvégeztem a sulit, egy életen át korán kell kelni, kezdenek kétségeim támadni afelől, hogy fogom-e egyáltalán bírni.
Mindenesetre ráér ezen gondolkozni, előbb végezzem el. Most épp ez is nagy kérdőjelekben áll számomra, mivel kedves Árpibá', a cukrász tanárunk úgy kiborított, hogy már ott tartottam, kiiratkozok a suliból. 
Nem arról van szó, hogy csak túlreagálom, hanem tényleg sok, ahogy bánik velem (velünk).
Már abba is beleköt, hogy rossz habverőt, habkártyát, vagy fakanalat választok. Bármikor bármit teszek az rossz. Odajön, kiveszi a kezemből, és dühösen mutogatja hogy hogy is kéne, meg hogy azért nem sikerül, mert nem azt csinálom, amit mond.
Ezzel az a probléma, hogy eleve el sem mondja, hogy mit milyen eszközzel, milyen sorrendben és milyen mozdulatokkal csináljak.
Pl egyik nap mikor piskótát csináltam, be akartam kapcsolni a gépi habverőt, hogy miközben az megy, addig felverem kézzel a tojássárgáját, de beszólt, hogy még ne kapcsoljam be. 
Ráadásul eléggé el tud fáradni a karom miközben a tojássárgájával bíbelődök és szó szerint hülyének néz és nem hiszi el. Most komolyan ha valaki rám néz látja, hogy nem vagyok egy nagydarab ember, és kondizni se járok, így szerintem nem csoda, ha gyenge vagyok bizonyos dolgokhoz.
Másrészt meg nem érti meg hogy egyes dolgokat életemben először csinálok, és nem fog úgy menni elsőre, mint neki 40 év tapasztalattal. És annyira szemét, mert mondja is, hogy ne merjünk azzal előállni, hogy 40 év múlva nekünk is így fog menni.
Visszatérve a gépi habverőre másnap is csináltam valamit, aminél kellett használni, ott direkt nem kapcsoltam be, nehogy belém kössön, de itt meg épp ez volt a probléma, hogy nem tettem meg. Az a  dolgok eredménye, hogy ha 'így' csinálom az a baj, ha meg 'úgy' akkor az.
Ez az egész azért van, mert úgy sz@r a tanítás, ahogy van.
Nem az van, hogy egy tanterv szerint megyünk végig a megtanulandó termékeken és mindenki egyszerre ugyan azt csinálja, hanem mindenféle rendeléseket kell megcsinálni, így mindenki mást csinál és a tanár nem tud 6 felé szakadni. Ez nekem nagyon nem tetszik. Én tanulni jöttem ide, nem rohadt rendeléseket megcsinálni, ha azt akartam volna, akkor elmentem volna gyakornoknak egy cukrászdába.
Nem tartom magam ügyetlennek, de cukrász gyakorlaton úgy tűnik, mintha valami kétbalkezes lennék. Egyrészt azért, mert mindig kapkodni kell, másrészt meg állandó rettegésben vagyok, hogy mikor mit fogok vajon elrontani és mikor lesz leugatva a fejem, így csak még jobban elbénázom a dolgokat.
Szóval az a tervem, hogy ha találnék valami munkát, amiben elvagyok úgy fél évig, akkor kiiratkozok a suliból, melózok nyár végéig és szeptemberre beiratkozok a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari szakközépiskolába. 

Félre téve a borzalmakat...
Túl vagyunk a szalagavatón. Fantasztikus élmény volt. Nagyon vártam legalább akkora izgalommal, mint tavaly a saját szalagavatómat. Szerintem jól sikerült a tánc, meg a közönség egy része is erről számolt be. Annyira más volt ez a szalagavató, mint a miénk. Nem jobb vagy nem rosszabb, csak olyan más. Kevesebb osztály, más program stb. Ami külön érdekes volt, hogy egy tanárnő is részt vett az évfolyamkeringőben.

Tanulmányaim során először nem volt őszi szünet, mégpedig azért, mert be kellett menni gyakorlatra.
Hála az égnek pékségben voltunk a leveles vonalon.
Szerdán 6-an voltunk, először megcsináltuk a termékeket (Sima-, sajtos-, tepertős pogi, kakaós-, pizzás csiga, búrkifli, túrós táska, ízes levél) utána pedig elmentünk csomagolni.
Csütörtökön nem voltam bent, mert fogszabályozásra mentem délelőtt.
Leszedték a felsőt!!! Meglepett, mert azt hittem, hogy ha leszedik, akkor is az alsót.
Hihetetlenül boldog vagyok miatta, nagyon felszabadító érzést nyújt.
Pénteken mindössze 4-en voltunk a pékségben, elég vicces dolog volt így elvégezni a 10 ember munkáját.
És mivel péntek, nagytakarítás is volt. Le kellett pucolni a táblákat, a hűtőket és a lemezeket is. Jól elfáradtam a végére.
Érdekes volt egy ilyen délelőtt után táncpróbára menni. Nagyon jó volt ettől eltekintve, csak fárasztó. Olyan tempót kért a tánctanár, hogy utána mindenki ruhájából csavarni lehetett a vizet. Próba közben megkért, hogy álljak be egy sráchoz, akinek épp nem volt ott a partnere. Fura volt, mert neki teljesen más a testalkata, mint a saját táncpartneremnek, így a tartása is más volt. De amúgy jól elvoltunk, sokat nevetgéltünk úgy magunktól is meg amiért a mester röhögtetett.