Voltam szerdán a szájsebésznél, és adott időpontot November 15-ére.
Hála az égnek "csak" 15000-ret kell kicsengetni érte.
Viszont eléggé kiakasztott a tény, hogy majd a bölcsességfogaimat is mind ki kell bányászni, ami külön szenvedést és kiadást fog jelenteni.
Ez után elmentem fogszabályozásra, közöltem ott a dokival megbeszélteket, és kaptam időpontot Nov 3-ra, akkor fogják leszedni az alsó fogszabit és vesznek le mintát a kivehetőshöz.
Nagyon örülök neki, mert bent kellene lennem a suliban gyakorlaton, de így hiányozni fogok, és azt nem szeretném O.o
Egyébként érdekesen telt ez a hét is.
Pékségben megint a rétes vonalon voltunk, gyártottunk réteseket, aztán mentünk kenyeret szeletelni és csomagolni.
Kedden ugyan ott a réteseket csak el kellett vinni sütni, aztán szilvás hasét csináltunk, s megint mentünk csomagolni pogit meg sajtos masnit, számoltunk és pakoltunk zsömlét, aztán kenyeret szeleteltünk és csomagoltunk.
Szerdán cukrászaton voltunk, de mivel vizsga volt hála az égnek nem Árpibá'val voltunk. Helyette Lajosbá' tartotta nekünk a gyakorlatot.
Először reggel valami másik mukival szendvicseket gyártottunk, nagyon gusztusosak lettek, utána a többiek búrkiflit én meg képviselőfánkot csináltam.
Akkora különbség van a két tanár között, hogy az hihetetlen.
Lajosbá' nagyon kedves, bárány türelemmel mondta el, hogy mit hogy csináljak milyen eszközökkel, milyen mozdulatokkal... Iszonyatz jó volt vele lenni.
Aztán csütörtökön folytatódott a "pokol konyhája" Árpival...
Csináltunk párosával kuglófot, amit utána kimártottunk csokiban.
Ez után csinálnom kellett egy rózsaszín Hello Kittys tortát, nagyon vicces volt.
Így aznap megcsináltam hozzá a piskóta karikát és az alapvajkrémet.
Pénteken beborítottam a a tortát a rózsaszín marcipánnal. Jót nevettem, mert a tanár azt mondta, hogy "bugyirózsaszín". Csakhogy fogalmam sincs milyen az xD
Végül kellett csinálnom macskanyelvet is.
Szóval sok mindent gyakoroltam ezen a héten is.