Égetem magam?O.o
Ez elég kétértelmű... Hát igen, van, akinek égő fürdőruhára vetkőzni... Én viszont szeretek.
Volt is rá lehetőségem, míg 4 napot töltöttem Balatonon, pontosabban Zamárdiban 3 fantasztikus barátnővel.
Hihetetlen élmény volt, szülők nélkül, csak mi csajok. Nagyon jól megoldottuk a dolgokat, főztünk magunkra igen finomakat, s mind a 4 napot hasznosan töltöttük.
Délelőttönként kávézgattunk, punnyadtunk, a teraszon, vagy az erkélyen, mint a vénasszonyok majd neki álltunk az ebédnek.
Utána kiéltük kreativitásunkat sok kis szép alkotásban.
Még Skati húgát, Lilit is bele vittük a kézműveskedés rejtelmeibe, pedig ő alapból nem olyan természetű.
Ezek után meglátogattuk a Balaton partot és fürödtünk is.
Eesténként kiültünk pipázni, majd filmet néztünk...
Ez volt a forgatókönyv a négy nap alatt.
Nagyon örülök, hogy velük lehettem, és hogy a ők a barátnőim, mert rendkívül értékes emberek, és a világ minden kincséért sem mondanék le róluk.
Mióta hazajöttem, kicsit unalmasan telnek a napjaim.
Reggelente, ha úgy alakul, elmegyek Metropolt osztani, majd jövök haza, s vagy olvasgatok, vagy filmet nézek bátyámmal.
Megnéztük a Végső állomás első 4 részét és a Hibrid című filmet.
Voltam egy kedves barát jóvoltából koncerten is, ami szintén óriási élmény volt.
Ezt az alkalmat nyilvánítottam az érettségi megünneplésének.
Jövő héten, s az után is lesznek koncertek, amire menni szeretnék, nagyon várom azokat is, biztos jó buli lesz.
Ismét felfedeztem új zenét, amit hallgathatok, ez nem más, mint az AFI.
Régebben, még úgy 4 éve már hallottam róluk, de akkor még nem mozgatta meg az érdeklődésemet, most viszont sikerült :)