Pontosan, ahogy 6 héttel ezelőtt, ma is sírva ébredtem fel.
Félve a vizsgától, kiborultan a héten történtek miatt...
De ez nem volt elég.
Délelőtt tanulgattam, ahogy elterveztem, aztán jutalomként neki álltam megcsinálni az egyik "megrendelt" gyöngy nyakláncot. Kb 2 órát ültem fölötte, közben rengeteget bosszankodva, mert a gyöngyfűző cérna nem úgy viselkedett, ahogy kéne neki. Aztán mire nagy nehezen befejeztem, elszakadt, javíthatatlanul.
Most ott tartok, hogy neki kéne állni tanulni, de ilyen hangulatban nincs semmi kedvem és erőm hozzá.
Vigaszt sem kapok, csak annyit, hogy ne hisztizzek. Így elég nehéz.
Annyira sokat gondolkozok azon, hogy sosem vett körül olyan életszínvonal, amiért hálául sikeres érettségit tegyek le... Csak magam miatt csinálom, senki másért.
Borzasztóan várom a pillanatot, hogy kimondhassam: "Igen, túl vagyok rajta, megcsináltam!"De addig még 3 napot kell várnom.
Elég szörnyű.
Csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal azok előtt, akik ezt tisztességesen (nem a kettesre törekedve) végigcsinálják.
