Csütörtökön és pénteken cukrászaton voltam.
Előbbi napon sajtos masnit, a másikon pedig piskóta tekercset és piskóta karikát csináltunk.
A tanár eléggé szemét, mert nagyon hajt minket és az egyik munkámra beközölte, hogy "hát ez gusztustalan".
Ott helyben úgy voltam vele, hogy na én most ezzel a lendülettel megyek haza...
De végül erőt vettem magamon és bírtam a strapát. Tényleg kitartónak kell lenni soksok önuralommal, hogy kibírjam a tanár szekálását, ráadásul az a poén, hogy még nálam pancserebbek is vannak a csoportban.
Hátvégén úgy terveztem ellátogatok a csokifesztiválra a barátaimmal.
Sajnos az ötlet kudarcba fulladt, mert elfelejtették közölni velünk, hogy a beugró 2000Ft
Így elmentünk egy teázóba és ott töltöttük a közös időt.
A Nemzeti Vágtára is ki szerettem volna menni, de ez is meghiúsult.
Pénteken este volt végre Anti Fitness Club koncert.
Megvolt a szokásos 1 óra csúszás.
Utána némi döbbenet ért, mikor Peti, a szólógitáros helyett, valami fura alak volt a színpadon. Aztán hamar leesett, hogy Peti úgy egy hónapja megsebesült, ezért nem tud játszani.
Ez a pót gitáros nagyon béna volt, és hiányzott Peti vokálja is, így elég üresek voltak a dalok.
Na de azért élvezhető volt a koncert ^^
Kifigyeltem egy mini Miki hasonmást, tényleg kiköpött mása a srácnak :D
Szóval egy érdekes héten vagyok túl, remélem ezentúl jobban össze jönnek a dolgok, amiket eltervezek
Semmi sem terv szerint alakul...
2011.09.18. 11:46
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://dorisia.blog.hu/api/trackback/id/tr1003235604
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.